Főoldal Ajánlatkérés Cégünkről Kapcsolat WEBÁRUHÁZ

Tavaszi beüzemelés, szezonindítás

Március, vagy április 1-én? Véget ér a motorkerékpár mentes időszak! Le a takaróval, fel a garázsajtót! Itt az ideje a szeretett járműbe a szezon kezdetére életet lehelni. Már a tisztogatás és ápolás során roppant mértékben lehet előre örvendezni az előttünk álló szezonnak, a sok szép túrának, kirándulásnak. A következkben leírt lépések megtétele után a motor kész az új szezonra.

Mindenek előtt töröljük le egy száraz, puha ruhával a krómozott és fémfelületekről a korábban a téli konzerválás céljából felhordott, több célra is használható MOTUL E.Z.Lube olajat. Ezt követően a gumik profilmélységét és nyomását kell ellenőrizni, majd a kezelési leírásban megadott értékre beállítani. Fontos, ha a gumikat már több éve használjuk, vagy a profilmélység az ajánlott határérték közelében van, célszerű még a motoros idény indulását megelőzen a gumicserét végrehajtani. A gázmarkolat, a kuplungkar, a váltó és a fékpedál működését, könnyű járását, holtjátékát mindenképpenellenrizzük le. Tegyük vissza a feltöltött és ellenőrzött akkut, majd helyezzük rá a csatlakozókat. Vizsgáljuk meg a fényszóró és a tompított világítás, a hátsó világítás,a féklámpa és az irányjelzők, valamint a kürt működését. Csak a gyújtást adjuk rá! Amikor az akkut rendben csatlakoztattuk,, a motorvezérlés és a többi elektromos egység a gyújtás ráadását követen azonnal beállítható, újraszabályozható.Indítsuk be a motort és hagyjuk üresben járni, várjuk ki, amíg az olajnyomás lámpa kialszik.Tegyünk egy kört a ház körül, közben figyeljük a rugózást. Az ABS-sel rendelkező járműveken az indulást követen a műszerfalon az ellenrző fénynek azonnal ki kell aludnia. Ezután ellenrizzük a különböz folyadéktartályok töltöttségi szintjét ( motorolaj, hajtómolaj, hűtő és fékfolyadék ), majd szemrevételezéssel győzdjünk meg az egyes folyadékrendszerek tömítettségérl (olajleeresztő csavar, fékfolyadék tartály, hűtő, a féknyereg légtelenítő csavarja, a villák tömítgyűrüi, hátsó lengéscsillapítók). Most már lehet indulni.

Motor olajszint ellenőrzés

Az olajszintet legalább minden 1000 km megtétele után ellenőrizni kell. Ehhez a motort hozzuk üzemi hőmérsékletre, és sík területen állítsuk fel a középállványra. Olyan motorok esetében, ahol nincs középállvány, vegyük igénybe valaki segítségét. Várjunk néhány percet, amíg az olaj összefolyik a motorházban. Ezután a váltóház ellenrző ablakán keresztül, vagy az olajpálcával nézzük meg az olajszintet. Az olajszintnek a minimum és maximum jelölések közé kell esnie. Amennyiben a későbbiek során az olajszint a minimum jelölésig csökken, a javasolt minőségű motorolajat az előírt szint eléréséig kell a motorba tölteni. Vigyázat, semmi esetre se töltsük az olajat a maximum jelzés fölé! Az elírtnál magasabb olajszint tömítetlenséghez vezet, illetve motorkárosodást eredményezhet és lerövidíti a katalizátor élettartamát. Utántöltéshez a MOTUL kínálatából minden motorkerékpárhoz kiválasztható a legkülönfélébb használati célra a megfelelő olaj.

Az ajánlott olajfajtákat és viszkozitásokat mindenki megtalálhatja a kezelési utasításban, vagy a www.motul-bolt.hu honlapon.

Lánc ellenőrzés és kenés

Az egyéni motorozási szokások, időjárási körülmények és az igénybevétel függvényében minden 500 – 1000 km megtétele után ellenőrizni kell a lánc kopását, a helyes beállítást, továbbá a megfelelő kenést. A láncot minden hosszabb, esős időben végzett motorozás alatt, vagy legkésőbb utána kenni kell. Ilyenkor az utántölthető 100 ml-es MOTUL Chain Lube Road Plus flakon hasznos útitárs minden hosszabb úton, ráadásul minden zsebben elfér. A MOTUL minden lánchoz rendelkezik megfelelő láncsprayvel: MOTUL Chain Lube Road Plus és Chain LubeRoad közúti használatra MOTUL Chain Lube Off RoadterepmotorozásraMOTUL Chain Lube Factory Line versenyzéshez. 

A lánc helyes tisztítása és kenése

Mielőtt a lánc kenésére sor kerülne, a szennyezdés javát a nagyon hatékony MOTUL Chain Clean lánctisztítószerrel el kell távolítani. Az idők során lerakódott olaj,por,lekopott anyag elegye tésztaszerű anyaggá áll össze. Ez a massza aztán dörzsölődik és jelentős mértékű kopást eredményezve a teljes lánckit életét megrövidíti. A láncspray a száraz, tiszta láncfelületen nagyon jól eloszlik. Állítsuk le a motort a középső támaszra. Ha a motor csak oldaltámasszal rendelkezik, szükség van egy motor emelőre. A kereskedelemben kaphatóak olyan segédeszközök, amelyek segítségével az oldaltámaszra helyezett motorok hátsó kereke is mozgatható.

Fontos a környezetvédelem, valamint a csúnya foltok elkerülése érdekében célszerű egy edényt, vagy egy nagyobb kartonpapírt a lánc alá helyezni. Miközben kézzel megforgatjuk a hátsó kereket és ezáltal a láncot is mozgatjuk, fújjuk be minden oldalról a MOTUL Chain Clean lánctisztítóval az összes láncszemet. Futtassuk a láncot mindaddig, amíg a tisztítószer az összes láncszemet eléri. Néhány pillanatig hagyjuk a tisztítószert hatni, majd ezután a láncszemeket egy kefével minden oldalról tisztítsuk meg.

Fontos, emmi estre se használjunk drótkefét, vagy más erős anyagból készült kefét, mert a láncszemek közti tömítőgyűrűk megsérülhetnek, és a belső zsírtöltés elveszhet. Akkor pedig a lánc rövid idő alatt elkophat. A láncot tisztítása után egy nem bolyhosodó ruhával töröljük szárazra. Minden feloldott szennyezdésnek el kell tűnnie ezzel a tisztítási eljárással. Ha mégis maradna vissza valamilyen szilárd szennyezdés, meg kell ismételni az eljárást, illetve az adott helyekre koncentrálva kell utómunkálatokat végezni.Miután a lánc immáron tiszta és száraz, meg lehet kezdeni a kenést. Közúti használat esetén optimális megoldást kínál a MOTUL Chain Lube Road, vagy a MOTUL Chain Lube Road Plus . A MOTUL Chain Lube Road Plus fehér színe megkönnyíti a lánc kenését és láthatóvá teszi azt is, mikor kell ismételten használni. Különösen célirányosan lehet dolgozni a kapilláriscsővel ellátott szórófejjel. A hátsó kerék forgatásával egyidejleg, amikor a lánc is halad, fújjuk a MOTUL Chain Lube Road Plus-t vékonyan a láncra. Tulajdonképpen csak a lánc bels oldalát kenjük, a kenőanyag így optimálisan eloszlik, egyúttal minden láncszemhez eljut.

Fontos, a lánc befújása után kis idő elteltével induljunk el. A kenőanyag olyan oldószereket is tartalmaz, amelyek a kiemelkedő csúszáskészségről gondoskodva biztosítják az optimális eloszlást. Kb 10-15 perces száradási időt követen nagyon jó tapadást sikerül elérni. Amennyiben valaki nem szeretne sokáig várakozni, végezze el a lánc kenését este a motor leállítása után, amikor még a lánc is üzemmeleg. Ha véletlenül a kenőanyag egy része a kerékre kerülne, töröljük le a MOTUL Chain Clean kenőanyagot egy puha ruhával.

Mosás és ápolás

Fontos, alapvető szokás a motorkerékpárok tisztítása során, hogy ne közvetlen napsugárzásnak kitett, felforrósodott felületeken végezzük. A tisztítószert csak az elírásnak megfelel célra használjuk és vízzel alaposan öblítsük le. Olyan vidékeken, ahol nagyon kemény víz áll rendelkezésre, a víz magas mésztartalma miatt foltok maradhatnak vissza, ha nem töröljük tökéletesen szárazra a felületet. 

Kímélő mosás  

A motorkerékpár MOTUL Moto Wash és a MOTUL Moto Wash Plus szerekkel történ rendszeres mosása és az azt követő felületápolás éppen olyan elengedhetetlen része a jármű hosszú időre szóló, magas szintű állagmegóvását célzó optikai és műszaki karbantartásának, mint az olajozás és a zsírzás. A MOTUL Moto Wash Plus nagyon kíméletes tisztítószer, amely nagyon jól tapad a felületekre és hosszabb időre megőrzi hatékonyságát. Még a makacs szennyezdések is könnyedén eltávolíthatóak. 

Kézi vagy nagynyomású mosás? Mi egyértelműen a kézi mosást részesítjük előnyben. Ha mégis igénybe vennénk a nagynyomású eszközt, ügyeljünk az erős vízsugárra, mert az elektromos szerkezeti elemeket eltörheti, vagy a lánc csapágyaiból kimoshatja a zsírt. Nem feltétlenül szükséges a motorkerékpárt minden rövidebb út után vízzel és szivaccsal lemosni. Alig hihető, de igaz, hogy mehet ez másképpen is, egyszerűen és környezetkímélő módon. MOTUL Wash & Wax a neve annak a tisztítószernek, amely víz és szivacs nélkül is csillogó felületet varázsol, magától érthetődően karcmentesen. Fújjuk a MOTUL Wash & Wax tisztítószert kb. 20 cm távolságból a tisztítandó felületre, figyelembe véve természetesen a szennyezdés mértékét is. Öt perc hatásidő után egy puha ruhával a piszok és a felesleges tisztítószer is letörölhető.  Gond nélkül eltávolíthatók még a makacs rovarszennyezdések is. Ezt követen egy másik tiszta, puha ruhával végezzünk utófényezést. Az így megtisztított felületen víz és piszok taszító védőfilm réteg marad vissza. 

Műanyag felületek ápolása

A MOTUL Shine & Go a mosást követően felfrissíti a festetlen műanyag és gumifelületeket, burkolatokat. Az ápolandó felületet fújjuk be kb 20 cm távolságból, majd ezt követen egy puha ruhával fényesítsük ki.  A MOTUL Shine & Go nagyon vékony filmréteget hoz létre, amely az új szennyeződés megtapadását megnehezíti. A következő tisztítás során a rovarokat is sokkal könnyebben el lehet távolítani, hiszen nem préselődnek be a festékrétegbe. A gumi elemek hajlékonyak és rugalmasak maradnak. 

Vigyázat: A MOTUL Shine & Go csúszásveszély miatt ne kerüljön a fék elemeire, ülésekre, lábtartók gumijára, vagy kapaszkodókra.

Rendszeres ellenőrzés

A lengéscsillapító és az első  villa gondoskodik az útfelülethez történő megfelel kapcsolódásról. Mindkét elem növeli a stabilitást, a biztonságot és a kényelmet. A villaolaj rendszeresen szélsőséges igénybevételnek van kitéve és még a levegő oxigéntartalma is öregíti. Mindez azt eredményezi, hogy a villa olajat legalább két évente cserélni kell. A csere mindezzel együtt komoly felkészültséget igényel és szakszervizben ajánlatos elvégeztetni. A villaszárak felületét és a tömítéseket rendszeresen ellenrizni kell. Az első kerék vezetésének mindenféle elképzelhető keménység beállításához a MOTUL széleskörű, különböző viszkozitású villa olajat kínál, úgy a mindennapi, mint versenycélú használatra.A fékberendezés és különösen a fékbetétek rendszeres ellenőrzése egyszerűen kötelező. A fékrendszer elemeinek tisztítására tökéletes a MOTUL Brake Clean tisztítószer. Ez a tisztítószer nagyon hatékony a szennyeződés eltávolításában, gyorsan szárad és nem marad utána semmiféle kenő filmréteg. A fékfolyadékot rendszeresen fel kell tölteni a megadott szintig és egyúttal ellenőrizni kell víztartalmát is. A fékfolyadék higroszkópos tulajdonságú, azaz felveszi a levegő nedvesség tartalmát. Minél magasabb a víztartalom, annál alacsonyabb lesz a nedvesforráspont. Legrosszabb esetben létrejöhet az un. Faden-jelenség. A fékfolyadék forrni kezd, gáz halmazállapotú elemeket is tartalmazó elegy keletkezik, ami összenyomódik és ezáltal az egyes fékhengerekre ható nyomás gyengül. Hogy fékezéskor mindig a megfelelő fékhatást érjük el, javasoljuk legalább kétévente a fékfolyadék szakszervizben történő cseréjét. A MOTUL DOT 4 és DOT 5.1 Brake Fluid fékfolyadékok minden normál közúti motorkerékpár fékrendszerének igényeit kielégítik. A MOTUL RBF 600, illetve RBF 660 fékfolyadékok összetétele kimondottan versenycélokra lettkifejlesztve.

 Vigyázat: A DOT 4 illetve DOT 5.1 szabványnak megfelelő, a kereskedelemben kapható fékfolyadékok polyglykol bázisúak és ennek következtében a szilikon tartalmú DOT 5 fékfolyadékokkal nem keverhetők. A DOT 5 fékfolyadékokat kimondottan amerikai gyártású járművekhez használják. Az új, ABS rendszerrel felszerelt motorkerékpárok fékfolyadékának cseréjét csak akkor szabad végrehajtani, ha az ABS egységet egy gyártóművi műszer szabályozza, különben a régi fékfolyadék jelentős része a rendszerben marad. Természetesen ilyen esetekben is motoros szakműhelyben kell az olajcserét lebonyolítani. 

Minden üzemanyagrendszerbe kerül kondenzvíz a tankból fogyasztott üzemanyag helyébe áramló hol felmelegedő, hol pedig lehűlő levegőből. Ez mindenek előtt egy, illetve kéthengeres motoroknál indítási nehézségeket, teljesítmény csökkenést, részterhelésen egyenetlen motorjárást, késleltetett gázelvételt eredményezhet. A leírtak megelőzése érdekében lenne szükség a motoros szezon során 1-2 alkalommal a tankoláskor 1 doboz MOTUL Fuel System Clean használatára. Ez a szer az üzemanyag tanktól az égéstérig az egész üzemanyag rendszert kitisztítja, stabilizálja az üzemanyagot, ken és véd a kopástól és a korróziótól, egyidejleg eltávolítja a kondenzvizet. Egy doboznyi MOTUL Fuel System Clean egy 20 literes tanknyi üzemanyaghoz elegendő.

Rövid és hosszú túra 

Mindenek előtt ellenrizzük az olajszintet és szükség esetén töltsünk utána a kívánatos szintig. Hosszabb utazásokhoz érdemes 1 liternyi MOTUL motor olajat esetleges utántöltésre magunkkal vinni. A flakont a legajánlatosabb egy folyásbiztos MOTUL tasakba csomagolni. Így aztán útközben nem kell időt vesztegetni a megfelelő olaj keresésére, ezáltal költséget is megtakarítunk és esetenként túratársainkat is kisegíthetjük. Mindenképpen vigyünk magunkkal, ezért a burkolat, a tükör, a markolatok, a keréktengely, és különösen a láncfeszítő rögzítő csavarjainak meghúzott állapotát ellenrizni kell. Egy  nem várt defekt esetére, hogy ne maradjunk a szó legszorosabb értelmében az úton, egy MOTUL Tyre Repair mindenképpen a csomaghoz tartozik minden hosszabb úton egy 100 ml-es MOTUL láncsprayt utánkenésre. Tekintettel arra, hogy a rázkódás következtében a különböz csavarok meglazulhatnak.

Téliesítés

Egyszer még a legszebb motoros szezon is véget ér. Azokat a motorokat, amelyeket a téli hónapokban nem szándékoznak használni, el kell készíteni a „sötét évszakra”. Mossuk le a motort MOTUL Moto Wash vagy MOTUL Moto Wash Plus segítségével. A mosást finoman, kézzel végezzük, ne használjunk agresszív tisztítószert. A nehezen hozzáférhető helyeket se hagyjuk figyelmen kívül. Utána a lakkozott részeket MOTUL Wash & Wax készítménnyel konzerváljuk. A végéhez érő szezonban az utolsó út a benzinkúthoz vezessen. Ha motorkerékpárunk tankja fémből készült, tankoljuk teljesen tele, hogy a korróziót ezáltal is elkerüljük. Műanyag tankos jármveknél ezt nem kell feltétlenül megtenni.A hosszú üzemszünet alatt az üzemanyag rendszer kondenzvíztől és apró szennyeződésektől is mentes legyen, öntsünk a tankoláskor 1 doboznyi MOTUL Fuel System Clean-t is a tankba. A gumikat fújjuk 0,3 – 0,8 bar-al magasabbra a szokásosnál. Így is csökkentjük annak a veszélyét, hogy a motor lapos gumikon teleljen.

 A tárolás helyére jutva a következő munkákat feltétlenül el kell végezni: a porlasztós motorok esetében az úszóházból a benzint a leereszt csavaron keresztül le kell engedni, vagy a benzincsap elzárása után a motort mindaddig járatni kell, amíg magától leáll. A befecskendezős motoroknál ez a munkafázis kerülendő. Minden mozgó elemet, ezen felül a krómozott és fémből készült felületeket is fújjuk be MOTUL E.Z. Lube konzerváló szerrel. A titánból készült kipufogócsövek esetében a kezelési kézikönyv utasításait kell követni.Végezzünk olajcserét üzemmeleg motornál. Az olajban található lerakódások és maradványok feloldodnak és az olajjal együtt leereszthetőek. Feltétlenül ajánlatos a téliesítés előtti olajcsere. Ez még akkor is célszerű, ha a szezon során csak 1000 km-t, vagy kevesebbet mentünk a motorral. A motorolaj áldozatul eshet a gyakori, rövid szakaszokon tett utak következtében bekövetkező gyorsabb öregedésnek és az el nem égett üzemanyag okozta hígulásnak. A semleges viselkedés megváltozik, amennyiben a motorolajban savas égésmaradványok találhatók, hiszen ez az üzemszünet idején korrózióhoz vezethet. Az olajcseréhez a motort elzőleg üzemi hőmérsékletre kell hozni. Az olajcserével egyidejleg a szűrőt is ki kell cserélni, továbbá az olajleeresztő csavarhoz is új tömítőgyűrű szükséges. Amennyiben valaki a váltónak, és a kardánhajtásak is figyelmet szentel, akkor ezeknek a kenanyagait is évente legalább egyszer, a téliesítés során cserélni kell. A láncot nagyon alaposan tisztítsuk meg és zsírtalanítsuk MOTUL Chain Clean tisztítószerrel. Hagyjuk a láncot megszáradni, majd ezt követen fújjuk be MOTUL Chain Lube Road Plus láncspray-vel.

Kivenni, vagy a helyén hagyni az akkumulátort?

A nézetek eltérőek, ha a téli időszakot a motorkerékpár „csillaggarázsban” tölti, feltétlenül vegyük ki az akkut,tároljuk száraz helyen és a sarukat is kezeljük le. Az akkut a tárolás során legalább egyszer töltsük fel. Ha a jármű a száraz garázsban telel, rákapcsolt sarukkal is áttelelhetünk. Ilyenkor ajánlatos legalább havonta egyszer az akku feltöltése a megfelelő töltővel. Ez azért is elnyös, mert ilyenkor az elektromos egységek az áramforrásról nem kerülnek lekapcsolásra. Az ismételt üzembe helyezéskor nem kell azokat újra állitani. Az akku visszahelyzésekor minden esetben a kezelési útmutató utasításait kell követni. Általában elegendnek bizonyul a szokásosnál ( 0,3 – 0,5 bárral ) jobban felfújt kerekekkel a középsztenderre állítani, hogy a lapos keréken történ tárolást elkerüljük. A földre leérő kereket havonta egyszer forgassuk meg. Ha csak oldaltámasz van, havonta legalább egyszer forgassuk a kereket más helyzetbe. Azoknál a folyadékhűtésű motoroknál, amelyeknek a téli időszakot a szabad ég alatt kell tölteniük, a biztonság kedvéért a hűtőfolyadék faggyal szembeni ellenállását -20 oC-ig garantálni kell. A megfagyó folyadékok térfogata megnő és mindenek előtt a hűtőt károsítják. A MOTUL Motocool Expert vagy a Motocool Factory Line azonnal felhasználható hűtfolyadék keverékek. Fagyállásuk -25 oC-ig, illetve -35 oC-ig bizosított. Az egyszerű vezetékes víz sem a faggyal, sem pedig a korrózióval szemben nem nyújt védelmet, túl sok meszet tartalmaz, a hűtőrendszerben lerakódásokat okoz, az pedig rontja a hő átadást. A szabadban tárolandó motorkerékpárokat végezetül takarjuk le egy erre a célra alkalmas vízálló takaróval. Minimális szellőzésre ugyanakkor gondolni kell. Azokat a járműveket is le kell takarni, amelyek tárolása nyirkos térben történik ( akár a porszennyezéssel szemben is ).

 Azokat a motorokat, amelyeket a télidőszakban is használnak, fokozott mértékben és rendszeresen kell ellenrizni, ápolni. Mindenre kiterjedő fagyvédelmet kell elérni, legalább -20oC-ig szükséges a folyadékhűtésűjárművek védelmétbiztosítani. Az alacsony téli hőmérséklet következtében elsősorban az 5W-40, 10W-40, vagy 10W-50 viszkozitású olajok használata ajánlatos. A híg, könnyen folyó olajok a hidegindítás alatt is gyors átolajozást eredményeznek, kímélve az önindítót és az akkumulátort. Célszerű a féktárcsák, fékbetétek és féknyergek gyakori tisztítása MOTUL Brake Clean féktisztítószerrel. A sós víz különösen agresszív, nagyon erős korróziót okozhat. A korrózióval szemben védelmet nyújt az egyenletesen felhordott vékony MOTUL Wash & Wax réteg. Javasolt a téli időszakban a lánc tisztítását és kenését legalább 300 km-enként elvégezni. Hóban, latyakban vagy esőben megtett minden egyes utat követen a a motorkerékpárt MOTUL Moto Wash vagy Moto Wash Plus tisztítószerrel és hideg vízzel le kell mosni. A meleg víz a sólét gyorsabban aktíválja, ezért használata nem célszerű. Nehezen hozzáférhető helyeken a só összegyűlhet és a légnedvességgel kapcsolatba kerülve gyors korróziót eredményezhet. A mosás után az összes fémfelületet MOTUL E.Z. Lube konzerváló anyaggal vékonyan be kell fújni.

Balesetmentes motoros szezont kíván a MOTUL és az Erka Schlosser Kft.